-sólet-


a mai ebéd sólet

a májusi november teljesen megzavart, csak arra tudok gondolni, hogy valami tartalmas, igazán laktató és egyben melegítő fogás kerüljön az asztalra, és hogy végre megvegyem a paradicsom palántáimat, amiről egészen mostanáig azt gondoltam, hogy már késő, de a hőmérőre pillantva, azt hiszem igen jó döntést hoztam, hogy nem kapkodtam el az örökké termő pari beszerzését.

szóval most itthon ülök, a sütő mellett, mert ott jó meleg van, orromat a magasba emelve, mint a jó vadászkutya és élvezem a füstölt libamell és marhaszegy frigyének reményt keltő illatát és várok. várok úgy öt-hat órát, hogy a gyöngybab, liba, marha egy legyen. majd persze tojás is kerül a társaságba, de az már csak amolyan plusz jutalom, hogy teljes legyen a lakoma.

na és akkor a piacról, a legújabb pletykák beszerzése után, akadt időm, hogy szétnézzek, döbbentettel látva, hogy van sárgabarack 1780 forintért, úgy tűnik, van ahol volt tavasz, minimum nyarat idéző! a friss karfiol 590, új krumpli 330-tól egészen 600-ig, persze ez utóbbi pucolva. eper 1200-től, gyalult tök kaporral 1100 ért kerülhet a kosárba.

a recept

egy kg gyöngybab (vízben áztassuk egy éjszakát) 

két közepes apróra vágott vöröshagyma 

két-három evőkanál kacsa vagy libazsír

három gerezd fokhagyma

egy babérlevél

egy teáskanál pirospaprika

egy bögre gersli

két kacsacomb

egy szép darab füstölt libamell 

marhaszegy úgy hetven dekás

két evőkanál liszt

két-három tojás

só, ha szükséges

a zsíron megpirítjuk a hagymát, adjuk hozzá a bab felét. szórjuk meg pirospaprikával. mehetnek a húsok, gersli, fokhagyma, babérlevél és a bab másik fele. végül a liszt. engedjük fel annyi vízzel, amennyi ellepi. fedjük le és toljuk a sütőbe.

öt-hat óra sütés lassú tűzön.
tálalás előtt egy órával tegyük bele a jól megmosott tojásokat. (héjastól).
időnként kóstoljuk, ha kell sózzuk, és pótoljuk a vizet.

Készítsd el weboldaladat ingyen!