-töltött paprika-

ahány ház, annyi paprika és töltelék. az én konyhámban így készül a töltött paprika.

nyolc darab paradicsom, lehetőleg szép nagyok egy 

zacskó előfőzött rizs /125gr/

500 gr darált sertéshús

egy tojás

egy kanál zsír

egy kis vöröshagyma igen apróra vágva 

nyolc közepes méretű TV paprika

egy doboz /70 gr/ sűrített paradicsom

két pohár víz

só, bors, cukor ízlés szerint

laza rántás: egy kanál zsír+egy kanál liszt

öntsünk két pohár vizet a lábosba, tegyük bele a paradicsomokat, fedjük le és addig főzzük, míg a héja bereped. vegyük ki a parikat, passzírozzuk át, a főző vizet pedig tegyük félre.

a rizst főzzük fél puhára, a hagymát dinszteljük, majd mehetnek a húshoz, a tojással együtt. sózzuk, borsozzuk kedvünk szerint. alaposan dolgozzuk össze.

paprikákat csumázzuk és megtöltjük az imént elkészített masszával. csak lazán, mert a rizs még dagadni fog!

most kell egy nagyobb lábas, ide jönnek a töltemények, ráöntjük a paradicsomos főző vizet, ha nem lepi el, akkor még öntsünk hozzá vizet. innen már nincs sok dolgunk. egy fél órát hagyjuk főni, majd mehet hozzá a paradicsomlé és a sűrített paradicsom konzerv. ezzel is rotyogjon fél órát. aztán kóstoljuk meg a levét, sózzuk illetve cukrozzuk, ki hogy szereti.

végezetül jön a rántás. egy kanál zsírt felolvasztunk, hozzá adjuk a lisztet. folyamatosan kevergetjük, mikor eléri egy zsemle színét hozzáadjuk a töltött paprikához. össze forraljuk és kész!.

Készítsd el weboldaladat ingyen!